Blog készítés, honlapkészítés – blog

marketing orientált blog készítés és honlapkészítés új módszerekkel

Blog készítés kezdőknek ebook

szólj hozzá

Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni.” (Dr. Napoleon Hill)

Olvasgatom a blog, és honlapkészítésről szóló hazai és külföldi blogokat, és úgy érzem, hogy mindenütt kétféle vélemény alakul ki. Az egyik oldal azt mondja, hogy kezdjed el most azonnal építeni a céges blogot, a másik pedig azt, hogy csak hosszú tervezés után szabad hozzákezdeni a munkához. Mindkettő állításban van valami igazság, de én inkább az idézet alapján építkezek.

Rengeteg ember csak beszél arról, hogy megvalósítom ezt, megvalósítom azt, de ha egy fél év, vagy egy év múlva rákérdezel, hogy mi lett a tervekkel, amelyekről olyan lelkesen beszéltek észreveszed, hogy ugyanott egy helyben toporognak, ahol akkor is. Az elmondott dolgokból, tervekből semmit sem valósítanak meg. Kevesebb az olyan ember, cég aki leül, kutat, utánanéz a dolgoknak, és egy megfelelő információhalmaz birtokában elindul a siker felé vezető úton. Te melyik kategóriába tartozol?

Több bejegyzésben is próbáltam rávilágítani, hogy egy blog bevezetése a cégednél, milyen hatalmas előnyökkel járhat a konkurenciával szemben. Ezt most is bátran merem állítani, hogy egy okosan, és türelmesen felépített blog rengeteg előnnyel jár.

Erről a témárol készítünk egy hasznos kis ebook-ot, amelynek a következő címe lesz: Blog készítés kezdőknek . Az ebook ingyenesen letölthető lesz. Mindössze egy nevet, és egy email címet kérünk majd tőled a letöltéshez.

Amennyiben elsők között szeretnél értesítést kapni az ingyenes ebookról, új cikkeinkről, regisztráld magad az alábbi linken, hogy a friss tartalmakról infót küldhessünk!

Honlapkészítés és blog készítés regisztráció


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Írta: Petrov Zoltán

november 26th, 2009 at 12:16 du.

Egyet beszólsz kettőt kapsz