Blog készítés, honlapkészítés – blog

marketing orientált blog készítés és honlapkészítés új módszerekkel

A blog mint kapcsolat, és bizalomépítő eszköz

szólj hozzá

mond-el-mindenkinekSzeretnél olyan emberekkel is kapcsolatot építeni, akiket más módon soha sem találnál meg? Biztos vagyok benne, hogy a cégedben is folyamatosan történnek kissebb, vagy nagyobb dolgok, amelyeket időnközönként, minél több emberrel meg szeretnél osztani. Ez lehet egy akció, egy új termék bevezetése, ismertetése, egy új szolgáltatás. Párbeszédet kezdeményezni a vásárlóiddal, partnereiddel egy igazán izgalmas, és hasznokat hozó új terület lehet a céged számára.

Miért nem használod ki ezt a lehetőséget, egy jól felépített üzleti blog segítségével?

A korábbi bejegyzéseimben próbáltam rávilágítani, azokra a fontos előnyökre, amelyeket egy okosan, és tudatosan felépített blog nyújthat számodra, és az üzletednek. Amennyiben egy új honlap elkészítésén gondolkozol, kérlek vedd figyelembe a blogunkban leírt tanácsokat. Megspórolhatsz akár több százezer forintot is. A mai gazdasági helyzetben, ez bizony nem kis összeg.

Ne egy új, és semmitmondó, nem frissülő honlapon gondolkozz ismét. Ne úgy állj hozzá, hogy „Na, akkor dobjunk össze gyorsan egy weboldalt”.

Szolgáld ki értékes információkkal a látogatóidat. Próbáld meg, minél több látogató elérhetőségét megszerezni. Kezdjél el komunikálni a blog segítségével a vevőiddel, látogatókkal. Rövid időn belül tapasztalni fogod, hogy mennyire célzottab, és hatékonyabb irány, egy ilyen módszerrel tervezett új honlap.

Egy idő után, azt is tapasztalni fogod, hogy a látogatók, és a potenciális vásárlók nagyobb bizalommal fognak hozzád fordulni, mint a konkurenciádhoz, akinek egy unalmas, és ezeket az eszközöket nem figyelembe vevő honlapja van. Ha a konkurenciád teszi meg előbb ezeket a felsorolt lépéseket, nehezen, vagy csak egy bizonyos idő elteltével hozhatod be a lemaradást.


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Post to Twitter

Írta: Petrov Zoltán

november 11th, 2009 at 12:03 du.

Szólj hozzá bátran!