Elkészült a honlap. A cégben mindenki örül. Az ügyvezető, a titkárnő, a marketingel foglalkozó ember, vagy akire már a cégben rábízták a kapcsolattartást a honlapkészítő céggel, végre felsóhajt egy nagyot, és azt mondja, gondolja “na ennek is vége lett, túl vagyunk rajta”.
A honlap, már élesben fönt van a neten. Az ügyvezető pár nappal ezután kap egy hírlevelet valakitől, vagy elolvas egy cikket arról, hogy különböző látogatottságmérő eszközök léteznek, és megkéri a honlapkészítőt, hogy biztosítson számukra is egy ilyen eszközt, hiszen tudni szeretné, hogy mennyien látogatják az újonnan elkészült honlapot. Honan jönnek a látogatók?
Ok. A honlapkészítő cég ezt a munkát is elvégezte. Most már a látogatottságot is tudjuk mérni, gondolja ő. Minden komplett. Ezután következik a nagy megdöbbenés, csalódás, amikor a grafikon pl. csak 10 napi látogatót mutat, és abból is a fele, az ő általa tett látogatást jelzi, vagy az ismerősei által történt látogatást, akiknek szólt, hogy új honlapjuk van, és nézzék csak meg mennyire stramm honlapja lett a cégnek.
Segítsééég!
Felhívja ismét a honlapkészítő céget, és rákérdez, hogy hogyan lehetne ezen javítani. Miért nem szóltak neki ezekről a fontos részletekről? A honlapkészítő cég, google adwords, vagy etarget hirdetési kampányt javasol neki. Az ügyvezető ebbe is beleegyezik, és lefut a pl. 1 hónapos hirdetési kampány. A 10 napi látogatóból lett napi 50 -60 látogató, de a hirdetési kampány végén, a látogatottság ismét visszaesik a régebbi eredményre, azaz a napi pár látogatóra.Na most mi legyen? Hol vannak a látogatók? Miért fizettem ki több százezer forintot, ha a honlapom nem hozza vissza a befektetett pénzemet, vagy legalább annak egy részét? Miért nem vásárolnak a látogatók, miért nem érkeznek a megrendelések, érdeklődések?
A gond itt az, hogy a munkát ott hagyták abba, ahol azt valójában el kellett volna kezdeni. Miután egy honlap elkészül, az csak az internetes jelenlét kezdetét, azaz a belépőt jelenti ebbe, az igen izgalmas világba. Ezt sajnos, nagyon sok honlapkészítő cég nem mondja el az ügyfelének. Tisztelet a kivételeknek.
Beszéljünk egy kicsit a megoldásokról is, és ne csak a problémákról.
A honlap elkészítése után, minden lehetséges erőforrást be kell fektetni abba, hogy a honlapunkat minnél népszerűbbé tegyük. A honlap népszerűsítése, (szakmai nyelven linknépszerűsítés) egy külön és bővebb téma, amiről majd egy külön cikkel jelentkezünk.
Egy érdekes idézetet találtam Henry Fordtól, ami mondhatjuk a témával összeköthető:
A kacsák csendben rakják le a tojásaikat, a tyúkok kotkodácsolnak, mint az eszeveszett. És mi a következmény? Az egész világ tyúktojást eszik.
Jó pár évvel ezelőtt, egy honlapnak ténylegesen csak egy úgynevezett cégbemutatkozó szerepe volt. “Azért szeretnénk honlapot, mert a konkurenciának is van már”
-mondták sokan, akikkel tárgyaltam még annó.
Azóta pedig hatalmas változások történtek, amit sokan még mindig nem vesznek figyelembe, és ha ezt a közeljövőben sem értik meg, akkor nagyon le fognak maradni a konkurenciájukkal szemben, akik időben ébredtek fel és megtették a kötelező lépéseket.
Ezért döntöttem úgy, hogy az első bejegyzéseim között fog szerepelni a blog, mint egy kiváló eszköz a honlapod élőbbé, és látogatottabbá varázslásában. Sok hasznos bejegyzést fogok írni a közeljövőben a blogok használatáról, de nem akarom ezt a cikket tovább nyújtani, ezért csak egy pár fontos dolgot írok most egyenlőre arról, hogy miért is érdemes céges blogot indítanod.
Íme egy pár jó ok, ami miatt érdemes elkezdened blogot vezetni:
- Kimondani a gondolataidat és véleményeidet az adott témában
Úgy érzed szakember vagy egy adott területen, és szeretnéd nyilvánosan is megosztani a gondolataidat az emberekkel. A blog egy rendkívül hasznos eszköz erre, hogy hallasd a hangodat és, hogy megerősítsd a vevőidben azt az érzést, hogy az adott témához értesz, és őszintén segíteni szeretnél nekik a problémáik megoldásában. - Ha érdekel, hogy mit gondolnak a vevőid a cégről, a szolgáltatásaidról, vagy a termékeidről
Az általad, vagy a cégednél megbízott ember által írt cikkekre a látogatók hozzászólhatnak. Ezekből a hozzászólásokból levonhatod a következtetéseket, ami nagyon hasznos lehet ahhoz, hogy változtass azokon a dolgokon, amelyekre eddig nem figyeltél oda.
- Jobb pozíció elérése a keresőkben
Ha rendszeresen foglalkozol a blog frissítésével, és akár napi szinten új, és érdekes dolgokról írsz hamarosan lehagyhatod a google találati listáján a konkurens cégeket, akik még nem léptek ebben az irányban, és csak egy bemutatkozó honlappal rendelkeznek. A blog bejegyzések fenomenális gyorsasággal bekerülnek a google kereshető tartalmai közé. Ha eljátszadozol, kutatsz egy kicsit a szakmádnak, vagy szolgáltatásodnak megfelelő kulcsszavak keresésével is, abban az esetben nagyon szép sikereket érhetsz el. - A blog segítségével saját email listát építhetsz
Ha a látogatóid érdekesnek találják az általad írt tanácsokat, tippeket akkor fel fognak iratkozni a hírleveledre, hogy elsők között értesüljenek az új dolgokról, akciókról amelyeket publikálsz a blogodon. Egy ilyen saját email lista nagyon nagy hasznot hozhat a céged számára, ha ezt az eszközt okosan használod. - Bizalom építése
Ha tényleg eltaláltad a fonalat, és a látogatók gyakran járnak vissza olvasni a hasznos tippjeidet, tanácsaidat, abban az esetben tőled is fognak rendelni, vagy igénybevenni a szolgáltatásaidat. Hiszen látják, hogy értesz a dolgodhoz, és bizalommal fognak hozzád fordulni tanácsért. Hihetetlen előnyökre tehetsz szert a konkurenciáddal szemben.
A következő bejegyzéseim egyikében arról is írni fogok részletesebben, hogy melyik az a kiváló blog motor, amelyet érdemes használni, és amellyel akár pár nap alatt el tudod indítani a saját, vagy a céges blogodat.

Related posts:
- Blog honlapkészítésről, és blogkészítésről Valószínűleg sokan meg fognak lepődni, amikor meglátják először a blogom...
Related posts brought to you by Yet Another Related Posts Plugin.
