Blog készítés, honlapkészítés – blog

marketing orientált blog készítés és honlapkészítés új módszerekkel

Archive for the ‘üzleti blog’ tag

Honlapkészítés! Siker vagy kudarc?

leave a comment

Honlapkészítés

Honlapkészítés

Meg vagyok győződve arról, hogy azok a vállalkozók tudnak igazán segíteni a honlapkészítéssel kapcsolatos problémáid megoldásában, akik szinte minden lehetséges hibát elkövettek már pályafutásuk során. Közülük sokan feladták a harcot, és visszamentek alkalmazottnak, vagy más pályát választottak, de azok akik újból felgyűrték az ingük ujját, saját hibáikból tanulva a problémáik megoldása közben találtak rá a valóban működő megoldásra.

Gondolom benned is sokszor felmerült már a gondolat, hogy hogyan lehetne a vállalkozásodnak egy rendkívül hatékonyan kommunikáló és ügyfélszerző eszköze. Hiszen a honlap és a blog egyik kizárolagos célja, hogy a vállalkozásod számára minél több új ügyfelet termeljen!

Mennyiben múlik a siker vagy a kudarc saját személyiségünkön?

Erről lesz szó egy kicsit részletesebben a következő bejegyzésemben, amelyet a jövő hét folyamán fogok közzétenni.

Egy idézet Larry Weber-től a végére:

a blog kitűnő eszközt kínál arra, hogy fokozzuk a vállalatunk, a termékünk vagy a márkánk ismertségét, hogy elnyerjük a meglevő és leendő vevők bizalmát, erősítsük kapcsolatainkat, valamint, hogy közösségi érzést alakítsunk ki azokban, akik fontosak a márkánk sikere szempontjából.

Amennyiben elsők között szeretnél értesítést kapni új cikkeinkről, regisztráld magad az alábbi linken, hogy a friss tartalmakról infót küldhessünk!

Honlapkészítés és blog készítés regisztráció


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Written by Petrov Zoltán

december 10th, 2009 at 7:09 du.

Az üzleti blog

one comment

Üzleti blog készítés

Üzleti blog készítés

Az üzleti blogok egy természetes folyamat eredményeként jelentek meg. Bár azonos technológiára épülnek, rendkívül célzottan készülnek a választott tárgy szempontjából és egy bizonyos piaci területre, vagy niche-re (kis, jól meghatározott piaci szegmensre) koncentrálnak. Valójában nem árt fejben tartani, hogy a legsikeresebb blogok egy adott közönségre és üzleti területre koncentrálnak, amelyekhez aztán következetesen ragaszkodnak.

Miért?

Mert a közönség, amelyet el szeretnének érni, ezt várja el, mert ezért ragadtak az adott oldalon, ezért járnak vissza folyamatosan és ezért fogják ajánlani a blogot ismerőseiknek is. Általános értelemben egy erőteljes marketing és kommunikációs eszköz, amellyel a vállalatok javíthatják a részvényesekkel, az ügyfelekkel, beszállítókkal, partnerekkel és alkalmazottakkal folytatott kommunikációjukat.

A cégek természetesen nagyon eltérő módon használják a blogokat, valamennyi a saját elvárásai szerint. Persze azok a cégek, amelyek a legeredményesebben használják ezt az eszközt, az üzleti bizalmat is sikeresebben építették és jobb kapcsolatot ápolnak célcsoportjukkal, valamint általában a piaccal is.

Azzal, hogy a keresés eszköze a keresőmotor lett az interneten, ez a célzott tevékenység kétszeresen is meghozza gyümölcsét az üzleti blog tulajdonosának. Minél szűkebb a tartalmi fókusz, annál gazdagabb lehet kulcsszavakban, amely még a SEO-szakembereket is irigységgel eltöltő keresési eredményeket hozhat az oldal tulajdonosának. Egy jól felépített üzleti blog struktúrája pedig további súlyt adhat mindezeknek.

Amennyiben elsők között szeretnél értesítést kapni új cikkeinkről, regisztráld magad az alábbi linken, hogy a friss tartalmakról infót küldhessünk!

Honlapkészítés és blog készítés regisztráció


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Written by Petrov Zoltán

december 8th, 2009 at 9:17 de.

A blog a vállalkozások szolgálatában

leave a comment

uzleti-blogAhogy ezt a bevezetőt olvasod, már bizonyára elgondolkodtál azon, hogy a vállalkozásod miként tudná használni a blogban rejlő lehetőségeket – hogyan érhetne el a cég új közönséget, hogyan javítaná céged láthatóságát az interneten, az ügyfelekkel való kapcsolattartást és természetesen az értékesítési adatok növekedését. A vállalkozások üzleti marketingjének fontos részéről van szó.

Fontos szempont az is, hogy egy üzleti blog mind a saját, mind pedig céged és az ott dolgozók számára is egy olyan felületet biztosít, ahol összegyűjthetik és megoszthatják az ötleteiket és egyéb információkat jelenlegi és lehetséges ügyfeleikkel. Ez kölcsönösen erősíti a bizalmat, az ügyfélkapcsolat pedig sokkal inkább egy partneri viszonyra hasonlít majd, mintsem a klasszikus megrendelő-szolgáltató kapcsolatra.

Először is nem árt tisztázni: egy üzleti blog nem egy napló, ahol az adott cég tevékenységeiről írnak. Egy személyes blog gyakran ölt napló-jelleget, de egy üzleti blog biztosan nem!

Az üzleti blogra érdemesebb úgy tekinteni, mint a cég online marketinges eszközkészletére, vagy legalábbis mint annak egy központi elemére! Számtalan eltérő módon használható a vállalati igények, elvárások függvényében, de alapvetően mindig is a lehetséges és a már meglévő ügyfelekkel folytatott kétirányú kommunikációra koncentrál, amely párbeszédeket és kapcsolatokat eredményez, az általános üzleti és marketing-eredmények mellett.

Az olvasott cikk csak egy rövid kivonat az ingyenesen letölthető mini ebook-ból.

Azok az új érdeklődők, akik most szeretnék letölteni ezt a pici, de hasznos pdf-et, regisztráljanak a cikk végén található linkre kattintva. Mindössze egy nevet és egy email címet kérünk tőled cserébe. Nemsokára ezután, a megadott email címre elküldjük neked a mini ebookot.

Jó olvasást és tanulást kívánok.

Honlapkészítés és blog készítés regisztráció


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Written by Petrov Zoltán

december 6th, 2009 at 10:30 de.

Bevezető az üzleti blogok világába, az előnyökről és a promóciós lehetőségekről

leave a comment

blogkeszites-ebookMár csak az utolsó finomítások vannak hátra és akkor letölthető lesz az ingyenes ebook, amit a múlt héten ígértünk. A Blog készítés kezdőknek helyett az ebook címe a következő lett: Bevezető az üzleti blogok világába, az előnyökről és a promóciós lehetőségekről. Az ebook befejezésének időpontja legkésőbb 2009. december 4. lehet.

Arra törekszünk, hogy az ebook egységes, jól áttekinthető és könnyen érthető legyen.

Útmutatónkban a következő témákat fogjuk bővebben kifejteni:

  • Mi a blog?
  • A blogok különleges jellemzői
  • Miért van szüksége egy vállalkozásnak a blogra?
  • Melyek a személyes blogok?
  • Melyek az üzleti blogok?
  • Az üzleti blogolás előnyei
  • A legfontosabb tudnivalók üzleti blog indításakor

Amennyiben elsők között szeretnél értesítést kapni az ingyenes ebookról, új cikkeinkről, regisztráld magad az alábbi linken, hogy a friss tartalmakról infót küldhessünk!

Honlapkészítés és blog készítés regisztráció


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com